Tudom, hogy ez off, de akkor is ezt látnotok kell:
Nem ritkaság az egy dollárért kínált ház Detroitban – tudósít a The Guardian. A jelzálogkrízis kezdetén egész Amerikában legendák keringtek a pár dollárért megvehető teljes lakásokról – az autóipar szülőhazájában azonban ez a kemény valóság.
John Brumit 100 dollárt fizetett házáért – egyesek szerint jócskán többet, mint amennyiért megkaphatta volna. Az épület bedeszkázott, kiégett, rothadó házakkal teli utcában áll – a város lakossága olyan gyorsan csökken, hogy a hatóságok egész háztömbnyi veszélyes, elhagyatott épületegyütteseket döntenek a porba.
„Chicagóban laktunk, és egy barátom felhívott, hogy látott egy házat Detroitban 500 dollárért” – meséli Brumit. A nem túl jó anyagi lehetőségekkel rendelkező művész sosem hitte volna, hogy valaha lesz elég pénze saját házat venni. „Mondtam neki, hogy ha tud olcsóbbat, hívjon vissza. Egy hét múlva kaptam egy e-mailt, benne hirdetés a 100 dolláros házról. Azt gondoltam: miért ne? Végre nem a lakbérre keresném a pénzt.”
A város minden ötödik háza üresen áll, az emberek menekülnek az autóipar hanyatlását jócskán megszenvedő Detroitból: populációja már az egymilliót sem éri el, míg 60 évvel ezelőtt a kétmilliót ostromolta. Minden harmadik felnőtt munkanélküli, az ingatlanárak pedig egyes részeken 80 százalékot zuhantak – tavaly az átlagos eladási ár 7500 dollár volt (ez nincs másfél millió forint).

A gazdasági válság rengeteg család életét tette tönkre: a ma üresen álló házak nagy részét a jelzálogot fizetni képtelen dolgozók hagyták a hitelezők martalékául. Technikailag Brumit is csak 5 dollárt fizetett a házért – a többi 95 a telekre ment. Ugyanakkor nem ússza meg ilyen olcsón a lakásvásárlást – a tetőn hatalmas lyuk tátong. A tűzoltóság itt tört be a házba, hogy megakadályozza a gyújtogatási kísérleteket – mindkét előző tulajdonos így próbált megszabadulni a jelzálogtól. A vezetékek nagy részét ellopták, ahogy a vízelvezető csöveket is.
„Valójában egy kiégett, füstös vázat vettem meg – éppen hogy csak a falak állnak. A padlásra beesik a hó” – mesél Brumit új otthonáról. Mégis jól járt – nagyjából 1500 dollárból sikerült elintéznie a szükséges javításokat, így nyáron már saját házába költözhet családjával.
Létezik azonban az egydolláros „álomház” is. Joan Wilson ügynöksége árulja: az Albany Street-i háromszobás lakás senkinek nem kell. „A legtöbb ember árverésen akar vásárolni. Detroit balsorsának híre messzire elért: van, aki Kaliforniából telefonál, van, aki Angliából. Sosem jártak még errefelé, de láttak egy szép házat az interneten – hihetetlenül olcsón. Mindig azt mondom nekik, előbb nézzék meg a környéket” – ezek az ingatlanok ugyanis gyakran teljesen elhagyatott utcákban állnak.

Van, aki igyekszik úszni az árral. John George szerint a megoldás a város „megfelelő méretre szabása”. A „Blight Busters” nevű szervezet életre hívója feladatának tekinti, hogy lebontsa az elhagyott házakat, melyek fekélyként („blight”) éktelenkednek Detroit testén. „Vannak házak, melyek hét, nyolc, kilenc éve állnak üresen” – mondja a férfi. „Ha látjuk, hogy a dolog menthetetlen, odamegyünk, és szétverjük az egészet – engedély nélkül. A romokat elhordjuk, a telken pedig általában közösségi kerteket létesítünk – az itt termő zöldségből bárki ingyen vehet.” A Blight Busters több mint 200 házzal végzett már. „A cél, hogy a megfelelő méretűvé varázsoljuk ezt a közösséget. A fennmaradó terület pedig remek kertként funkcionál. Szélmalmokat is tervezünk.”
Nem bontanak le azonban minden romos házat – ha látnak esélyt a javításra, igyekeznek rá pénzt szerezni. „Detroitban rengeteg a gyönyörű ház, de senki se törődik velük” – mondja George. „Nemrég költöztettünk be egy asszonyt egy 90 ezres házba – eddig egy kiégett autóroncsban lakott. Négy gyereke van. Egy centet sem fizet nekünk, de rendben tartja a házat.”
Brumit eltöltött már néhány napot még igencsak felújításra szoruló házában, és azt mondja, csöppet sem bánja az üres utcákat. „Az ember felül a biciklijére, és nem találkozik senkivel az utcán. Csicseregnek a madarak – egyszerűen fantasztikus érzés